Élj kímélőbben!

Amikor elkezdtem írni a blogot, akkor receptes blognak képzeltem. A statisztikák alapján, viszont arra jöttem rá, hogy a személyes bejegyzések jobban érdekelnek mindenkit.

Másrészt nagyon sokan írtatok, hogy hogy vagyok, mi van velem, mi történt pontosan. Így hát vettem a bátorságot és megírtam az igazságot. Hmm ez még rímel is.

Olvasgattam oldalakat és tippeket arról, hogyan lehet jó blogot írni. Egy közös van bennük: legyen személyes, és mutatkozz be. Igazuk van, én be sem mutatkoztam. Hát most utólag hadd tegyem meg: nem lesz rövid…

Tóth Erika Boglárka vagyok. Álmodozó. Kalandvágyó. Hamarosan 25 éves. Óvodapedagógus. Vagy nem. IBD beteg. Vagy nem.  

Nos, a tüneteim régen kezdődtek. Ami érdekes, egy komoly tüdő-, mellhártyagyulladás után kezdett el felborulni minden. Igazából nem csodálkozom annyira, mert akkor néhány hét alatt négy féle antibiotikumot szedtem és akkor még nem volt „divat” a probiotikum szedése. Ez sok évvel ezelőtt volt…

Rá kb. egy évre kezdődtek a még igen enyhe hasi panaszaim: puffadás, émelygés. Majd pedig hasmenés a tejtermékek elfogyasztása után. Az akkori nagyon profi háziorvosom elküldött laktózérzékenységi vizsgálatra, ami pozitív lett. Azt hittem nem lesz egyszerű a diéta, de hamar rájöttem, hogy ez menni fog nekem. A baj inkább akkor kezdődött amikor már a laktózmentes termékeket sem bírtam. Legalábbis akkor még azt hittem az a baj.

Aztán egyre több tünetem lett. A legzavaróbb az egyre elviselhetetlenebb hasfájás volt, a mindennapos puffadás, megmagyarázhatatlan hasmenések, fáradékonyság, ingerlékenység mellett.

Amikor már nagyon nem éreztem jól magam a bőrömben, elmentem a kerületi gasztroenterológiára. Egy nagyon mogorva, idős doktorúrnak nagyon összeszedetten felsoroltam a panaszaimat, majd ő azt felelte: „Hát kisasszony, van, aki bírja az ételeket, van, aki nem. Maga az utóbbi.” Szerencsére jól nevelt vagyok, ezért inkább csendbe nyeltem egy nagyot. Gondolom megértitek, hogy sikítva menekültem magánorvoshoz.

Azt gondoltam, ha fizetek, biztos megmondják mi a bajom. Először borzasztó szimpatikusak voltak. Gyanús csak akkor lett, mikor még mindig találtak olyan vizsgálatot, amit érdemes lenne megismételni. Több szászezer kifizetése után IS egy talán Crohn betegség diagnózist kaptam. Haszna igazából az ételintolerancia vizsgálatnak volt, ahol kiderült, hogy fényevő leszek a továbbiakban. Ja meg persze kaptam sok gyógyszert, csak éppen mikor rosszul lettem tőle, akkor az orvost nem tudtam 2 hétig elérni. Mikor meg elkértem a számát, annyit mondott ő nem szokta megadni…

A testem viszont egyre jobban ellenkezett, egyre több tünetem lett. Még csak nem, gondoltam, hogy veszek egy jó forró fürdőt, mert, ha már a gyógyszerek nem, az majd biztos segít. A szerencse az, hogy éreztem baj lesz, és itthon volt Ő, aki ezt szintén érezte, és eszméletlenül összekapart a fürdőszobából. Meg azóta már sokszor…

Azt a részt inkább nem mesélem el, hogy mi történt mikor mentőt hívtunk és bevittek a balesetire, mert csak nagyon erős idegzetűeknek való, viszont a sztori vége, hogy megkérdezték: van- e velem valaki, mert nincs szabad szoba, úgy, hogy ha valaki meg tud etetni-, itatni menjek haza. Ha baj van meg vissza hozzájuk.

Szóval se a magán, se az állami orvosokban nem bíztam. Viszont nagyon rosszul voltam… Akkor mi legyen? Csak a protekció maradt. Ez, mint utóbb kiderült, életmentő lépés volt.

Bekerülni egy jó szakemberhez? Megfizethetetlen. Akkor mikor közölte a doki, hogy hiába fizettem ki a …. százezret a magánklinikán, meg kell ismételni a mindenholtükrözést, igencsak kiborultam. Na de ha nincs más mód. Addig is kaptam fenntartó gyógyszereket. Lényeg, a lényeg, a tükrözésből (és sok vizsgálatból) limfocitás colitist (vastagbélgyulladást) diagnosztizáltak, jelzem fél év kemény szenvedés után. (Hogy ez mi is pontosan, arról nem most írnék, mert regélni lehet arról is, majd legközelebb.)

Aztán kiderült én még a szerencsés fajta vagyok, mert van, akiknek ez évekbe telik. Megkaptam az életmentő gyógyszereimet, többek között egy szteroidot. Hát nem is tudom, hogy akkor voltam rosszul, mielőtt elkezdtem szedni, vagy miután elkezdtem szedni…

Szerencsére a felsorolt 20-30 mellékhatásból mindegyik előjött. Mint megtudtam, ezek tényleg olyan mellékhatások, amik fixen kijönnek (szinte) mindenkin.  

Kicsit földhöz vágott az érzés, hogy olyan vagyok, mint egy beteg nyugdíjas. Kb. 10 féle gyógyszerrel. Fekve. Fájva. Mozdulatlanul. Aztán már inkább csecsemőnek éreztem magam, akit mindenki félt, és nem mindegy mit eszik és mennyit alszik…

Felmerülhet a kérdés, hogy mik voltak a tüneteim. Én már azon kezdtem gondolkodni, mi nem?!

• A kezdetekben: hasfájás, hányinger, gyomorégés, görcsök, rengeteg! hasmenés (napi 20). Későbbiekben: vérzés, indokolatlan öklendezés, fejfájás, ízületi gyulladások, szemromlás, hajhullás (kb. a hajam fele maradt meg), fogyás (kb. 10 kg), étvágytalanság, folyamatos hőemelkedés (már 1 éve), epegyulladás, afták, immungyengeség, bőrproblémák, húgyúti gyulladások. Aztán már mikor az idegrendszerem is feladta: depresszió, pánikbetegség azok minden tünetével.. Tehát a betegség igazából minden szervrendszeremet elérte.

Próbálkoztam természetes módszerekkel dolgozó szakembereknél is, viszont mindenkit óva intenék: óvatosan velük. Nyilván mindenki pénzért dolgozik… Ők főleg. Viszont egy- egy gondolattal ők is segítettek.

Aztán már ki tudja, hogy mindezt átélni volt nehéz, feldolgozni azt, hogy ez egy (valószínűleg) gyógyíthatatlan dolog, vagy a szteroid csinálta ki az idegrendszerem, de még egy kis pánikbetegség is társult hozzá, ami persze még több gyógyszert jelentett.

Igazából ami világossá vált: valamin nagyon változtatnom kell! Később rájöttem, hogy az egész életvitelemen és gondolkodásomon.

Lehet nem mindenki ért velem egyet, de én elkezdtem keresni magamban és az eddigi életemben a hibát.

Mi okozhatta velem ezt az egészet? És miért fajult idáig?

Mert én hiszek abban, hogy a betegségeknek megvan a maguk kiáltója, forrása.

Persze ez nem minden betegségre igaz. Na meg ott a bonyolult genetika… Viszont, ha emésztőrendszeri problémátok van, elsősorban a lelketekben keressétek a probléma okát. Szerintem.

Köszönöm. Már jobban vagyok. De nem azért, mert elmúltak volna a tüneteim.

Csak megtanultam velük együtt élni. Illetve még mindig tanulom. Keresgélek.

Persze ez nem mindig megy. De máshogy állok hozzá. Megtanultam KÍMÉLŐBBEN élni.

Hogy mit értek kímélőbb élet alatt, arról ebben a bejegyzésemben olvashattok:

https://kimelobben.blog.hu/2019/01/07/elj_kimelobben

Hogy mit javasolnék azoknak, akiknél IBD betegséget diagnosztizálnak?

Egy tanácsot tudok adni: figyeljetek magatokra és éljetek kímélőbben.

A potyautasotokkal együtt.

Aki olyan, mint egy rossz házastárs: Néha jó vele, néha rossz. Idegesít… sőt, az őrületbe kerget. Sokszor utálod, nem hagy élni, nem hagy magadra. Nem kapsz tőle levegőt. DE meg kell tanulnod vele együttélni. Megszoksz vagy megszöksz, tartja a mondás.

Viszont itt nem tudsz megszökni. A csudába. Nehéz ez.

Én a blogommal próbálok meg segíteni azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek. Akik szereztek potyautast. És keresik az együttélés módját. Sok sikert! Mind nagyon erősek vagyunk.

Akik meg csak úgy idetévednek. Vagy szeretnek és kíváncsiak rám. Azoknak üzenem: Nagyon vigyázzatok magatokra! Mert életünk és egészségünk is csak egy van.

Ne engedjétek felszállni a potyautast!